TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Tanulmányi kirándulás Nagyváradra

2013. 11. 25. 19:17 | SULI BLOG - DIÁKOK ÍRÁSAI

2013. április 26 -án pénteken reggel 7:20-kor az iskola udvarából 53 diákkal és 6 tanárral kigördült a szép panorámás autóbusz. Kellemes időben, szikrázó napsütésben, nagy áhítattal a lelkünkben hasítottunk a 47-es főúton Nagyvárad irányába. Útközben a mezőn, szántókon őzikéket, fácánokat láttunk. Nem mintha unatkoztunk volna, mert két diáktársunk kiselőadást tartott.

Kóródi Tamás a 11.B tanulója a Nagyváradi vár történelmét, míg osztálytársa Kiss Zoltán Szacsvay Imre életútját és az 1848-1849-es forradalom és szabadságharcban betöltött szerepét mutatta be. Útközben a jó hangulat volt az útitársunk. Nagyváradon a Petőfi parkban álltunk meg, onnan gyalogosan folytattuk nagyváradi felfedező utunkat. A Petőfi parkban megnéztük történelmünk jelentős költőinek mell- és egész alakos szobrát: Petőfi Sándor, József Attila.

Ezt követően a szomszédságban lévő római katolikus püspöki palotába mentünk, ahol már vártak ránk. Tőtös Zsolt úr bemutatta a Nagyváradi Székesegyházat, a Püspöki palotát, Szent László szobrát és a székesegyházban lévő kincstárat is. Csodálatos, nagy élményt nyújtó, érzelmeinket felkorbácsoló látványosság tárult szemeink elé.

Ezt követően a Kanonok sorban levő kegytárgy boltban néztünk szét és néhányan egyházzal kapcsolatos kegytárgyakat vásároltunk. Fegyelmezetten vonultunk tovább a Szigligeti Ede színházhoz. Csodálatos Nagyvárad felújított belvárosi része, a sétáló utcában mindkét oldalon 19. század végén, 20. század elején neoklasszicista stílusban épült felújított bérházak között sétáltunk, számos oázisként funkcionáló pihenő és felfrissülést szolgáló szigetecskék között.

A színházban Némethy Norbert közönségszervező úr várt ránk. A színházat a pincétől a padlásig bemutatták. Ott tartózkodásunk ideje alatt a Csokonai Színház színésztársulata érkezett meg, akik aznap este Madách Imre: Az ember tragédiáját mutatták be.

A színház után a belvárosban sétáltunk szobrokat és kirakatokat nézegettünk. Nagyvárad, mint város megtekintése panorámás autóbuszozással valósult meg. Megállapítottuk, hogy csodálatos és nagyon szép városrészek találhatók a valaha volt magyar királyok által is közkedvelt településen.

A nap kulturális záró akkordjaként a Nagyváradi várhoz látogattunk el. A valaha monumentális és szép vár egy kis csalódást okozott romos állapotában. Jelenleg felújítás alatt áll, reméljük visszanyeri régi dicső múltjának legalább egy kis töredékét.

Többször is elsétáltunk a Körös part mellett álló Szacsvay Imre egész alakos szobránál, illetve láthattuk, hogy hol dolgozik Tőkés László református lelkész.

Mindent összegezve egy nagyon tartalmas, értékes információkat begyűjtve telt el ez a nap.

Este indultunk hazafelé fáradtan, de nagyon sok új információval gazdagodva. Az együtt eltöltött nap igazi örömünnep volt mindannyiunk számára. Hazafelé élményekkel gazdagodva jókat beszélgettünk …

Köszönjük Iskolánk igazgatójának, tanárainknak, hogy lehetővé tették számunkra ezt a kirándulást.

Kóródi Tamás 11.B Diószegi Sámuel Szakközép- és Szakiskola Felkészítő tanár: Cserős Imre

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2013 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE