TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Negyedik helyen végzett az Illéssy

2017. 04. 04. 11:13 | HÍREK

 Március 16-tól 18-ig rendezték meg a IV. Schnitta Sámuel Emlékverseny Országos Döntőjét Veszprémben. A Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott nevelési-oktatási intézmények közül első alkalommal vett részt az eseményen az Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola. 


A döntőben való részvételt a nevelési-oktatási intézmények a korábban megrendezett regionális döntők megnyerésével harcolták ki. Meg kell említeni, hogy a csapatok között nagy számban vettek részt határon túli nevelés-oktatási intézmények is.

Az ünnepélyes megnyitó a Veszprémi Agóra Városi Művelődési Központban volt, ahol Porga Gyula, Veszprém polgármestere és Török János, a Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület elnöke köszöntötte és bátorította, buzdította a résztvevő csapatokat, csapatvezetőket, meghívottakat, valamint a megjelenteket. A megnyitó színvonalas műsorral folytatódott, majd kezdetét vette a több napos szakmai megmérettetés. A csapatokban résztvevő szakács-, cukrász- és pincértanulóknak változatos szakmai kihívásokkal, elméleti és gyakorlati feladatokkal kellett megbirkózniuk. Fontos szempont volt, hogy a tanulók az egyéni teljesítményük mellett csapatban is együtt tudjanak működni.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre felsorakoztak a csapatok: a győztes Soproni SZC Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium, a második helyezett Veszprémi SÉF SZC Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnázium és Szakközépiskola, a harmadik helyezett Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Szakgimnázium csapata. Az Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola az előkelő negyedik helyezést szerezte meg az országos döntőben.

A versenyt már második alkalommal kiemelten támogatta a Baptista Szeretetszolgálat. Az ünnepélyes díjátadón dr. Nagy Endre oktatási igazgatóhelyettes a dobogósok részére értékes jutalmakat és dicsérő okleveleket nyújtott át.

Köszönet illeti a Schnitta Egyesületet a remek szervezésért és azért, hogy ilyen és hasonló szakmai versenyek megszervezésével támogatja a fiatalok szakmai fejlődését. Ezúton gratulálunk a versenyen résztvevő minden tanulónak, csapatvezetőnek, és a tanulók felkészítésében résztvevő valamennyi pedagógusnak.

 


ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Indulj el egy úton… vetélkedő meghírdetése

24.
OKT.

Pályaválasztási szülői értekezlet 8.évfolyamon

24.
OKT.

Megoldjuk értekezlet

24.
OKT.

Reformáció napja (10.31.)

24.
OKT.

Temetőlátogatás, elhunyt diákjaink, kollégáink sírjának felkeresése

25.
OKT.

Reformáció napja

25.
OKT.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2013 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE