X

TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Országos szakmai konferencia angol nyelvtanárok számára

2018. 03. 28. 12:21 | HÍREK

Március 22-én a baptista iskolák angol nyelvtanárainak szerveztünk szakmai napot Törökszentmiklóson, melyen 12 intézményből közel 40 kolléga vett részt.  Az Intézményfenntartó Központot Szász Veronika Dunán-inneni területi igazgató és Galambosné Halbauer Judit oktatási referens, a Szeretetszolgálatot Szilágyi Attila kommunikációs igazgató és Füzesi Brigitta referens képviselte.


A program első részében Dr. Öveges Enikő, az ELTE angol nyelvi tanszéke adjunktusának „Hogyan tovább az idegennyelv-oktatásban?” című előadását hallgattuk meg. Szó esett a nyelvoktatás jelenlegi helyzetéről, a nehézségekről, a problémás területekről, az osztálytermi egyéni különbözőségekről, a metodikáról és a nyelvoktatás-politikai megoldás-javaslatokról is.

A második részben Gulbert Katalin munkaközösség-vezető mutatta be az intézményünkben folyó emelt óraszámú angol nyelvi képzést és az elért eredményeket. Ezt követően Tóthné Benkő Mónika igazgató-helyettes foglalta össze a jelenlévőknek az amerikai anyanyelvi tanárok/lektorok észrevételeit, kéréseit, melyet a velencei 3 napos összejövetelen fogalmaztak meg. Végezetül a közös munka tapasztalatait, a felmerülő esetleges problémákat, azok megoldásának lehetőségeit, továbbá az együttműködés távlatait beszéltük meg. A jó hangulatú, tartalmas, sok új szakmai információt adó programot közös ebéddel zártuk. Egyetértettünk abban, hogy az ilyen jellegű konzultációkat a jövőben is folytatnunk kell. Köszönjük valamennyi kollégának, hogy elfogadta meghívásunkat! Bízunk benne, hogy hasznos ismeretekkel gazdagodtak és eredményesen bővítették szakmai kapcsolataikat.

 

Görömbei Zoltán

        igazgató

 

 


 

KERESÉS:
OK

Heti jó hír

""Végül akikben (a mag) jó földbe hull, azok hallják a tanítást, magukévá is teszik és harminc-, hatvan-, sőt százszoros termést hoznak.” "
(Márk evangéliuma 4,20)

CSATORNÁK

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2013 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE