X

TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Nagyszerű hazai siker a 21. nemzetközi gasztronómiai versenyen

2016. 04. 13. 13:59 | HÍREK

Tapolca – Április 12-én, kedden rendezte meg a Széchenyi István Baptista Gimnázium és Szakközépiskola hagyományos nemzetközi gasztronómiai versenyét, amelyre Németországból, Franciaországból és Lengyelországból is érkeztek csapatok. A tapolcai fölény vitathatatlan volt. Négy ország nyolc kétfős, egy szakácsból és egy felszolgálóból álló csapata mérte össze tudását a gasztronómia különböző területein.

 

 

Az úgynevezett alapanyagkosár csupa hazai élelmiszerekből állt, ezek tartalmának listáját a rendezők már hónapokkal ezelőtt elküldték a külföldi résztvevőknek. Hiába: a tapolcaiak fölényét a külföldiek hosszú felkészülése sem tudta megkérdőjelezni. A neves gasztronómiai szakemberekből álló zsűri nem csak az ételek minőségét és külsejét, hanem a koktélkészítést („húsvét” és „Balaton, a magyar tenger” témakörben), a felszolgálást, de még a megterített asztalok látványát is pontozta.

 

A szakácsoknak négyfogásos menüt kellett készíteni. A két tapolcai csapat nyúlkolbászt, balatoni halászlét, bárány csevapot és túrólabdát, illetve marhanyelv kocsonyát, savanyúkáposztás pontylevest, bárány roládot és chilis-csokis túróbombát tett az asztalra, s végeredményben a tapolcai 6-os csapat (Keringer Krisztián és Takács Ákos) szerezte meg a győzelmet a tapolcai 5-ös csapat (Libinyi Bence és Páhi Adrián) előtt. Harmadik helyezett a stadthageni 7-es számú együttes lett. Az iskolák versenyét így természetesen Tapolca nyerte Stadthagen, Wroclaw és Carcassone előtt.

 

A díszebéd vendége volt Szabó Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási igazgatója és Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere is. Szollár Gyula, a Széchenyi István Baptista Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója köszöntőjében felidézte, hogy az elmúlt 21 esztendő versenyein mennyi szép emléket gyűjtöttek a vetélkedés során. „A megterített asztalokat látva úgy érzem, egyre színvonalasabb lett ez az esemény, hiszen ma már maga az is versenyben dől el, ki képviselheti az iskolát”, mondta az intézményvezető. Majd hozzátette, „azon kívül, hogy más kultúrákkal találkozunk és más, távoli tájak gasztronómiáját ismerhetjük meg, évről-évre új barátságok szövődnek, miközben a fiatalok alkotva találkoznak egymással.”

 

A vendéglátók a vetélkedés megszervezése mellett gondoskodtak arról is, hogy a külföldi diákok és kísérőik megismerhessék Tapolca és a vidék nevezetességeit, szépségeit. 

          

KERESÉS:
OK

Heti jó hír

""Végül akikben (a mag) jó földbe hull, azok hallják a tanítást, magukévá is teszik és harminc-, hatvan-, sőt százszoros termést hoznak.” "
(Márk evangéliuma 4,20)

CSATORNÁK

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2013 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE