X

TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Míves kezek - Táncos lábak tehetséggondozó műhely a Baptista Szeretetszolgálat Kisújszállási Óvodája Sásastó úti tagóvodájában

2019. 06. 27. 14:38 | HÍREK

A Nemzeti Tehetség Program „A hazai és határon túli óvodai tehetség-kibontakoztató programot támogatása (NTP-OTKP-18)” kiírására „Nagykunsági gyerek vagyok” címmel nyertes pályázatunk a II. félévben a következő módon valósultak meg:

Februárban az internet adta lehetőséget kihasználva felvételeket néztünk a mohácsi busójárásról. Megfigyelhettük az állarcok jellegzetességeit, meghallgattuk ennek a népszokásnak a sajátosságait. Ezek alapján készültek busóálarcok dobozkartonból. Fontosnak tartottuk, hogy a gyerekek különböző, természetes alapanyaggal megismerkedhessenek, és hogy megtanuljanak csomót kötni: így gyékényből keresztek, emberek, csuhéból ujjbáb madárkák, virágok, szalmából hármas vagy ötös fonásból csigabigák készültek. A játékok elkészülte után mindig játszottak a gyerekek velük. Február végén a szülőkkel közösen mentünk a Morgóba (néprajzi kiállító terem). A gyerekek itt már több néprajzi tárgyat is felismertek, megneveztek.

A csomókötözés technikáját több alkalommal is gyakorolhatták: dióbölcső baba, anyák napi ajándékként csomókötözéses batikolt szatyor, valamint rongybaba készítése közben.

A nemzeti ünnepünk apropóján fakardot készítettünk. A gyerekek csiszoltak és szegeltek. A kard elkészülte után természetesen ki is kellett próbálni. Szabályok lefektetése után kardoztak egymással, gyakorolhatták a szúrás technikáját. A kardokat bevontuk a tánc elemeinek gyakorlásába is.

Két olyan foglalkozásunk is volt tavasszal, ahol vendéget hívtunk. Szerettük volna, ha nem csak tőlünk hallják a gyerekek az információkat. Olyan emberekkel vettük fel a kapcsolatot, akik az adott területen magával ragadóan tudnak beszélni és rendkívül tájékozottak. Ezzel is az érzelmi kötődést szerettük volna erősíteni. Így elmentünk a helyi kisegítő iskola fazekasműhelyébe. A fazekas magával ragadó személyisége, a hely különlegessége, az új alapanyag elvarázsolta a gyerekeket. A hely különlegességéhez még az is hozzájárult, hogy két középsúlyos értelmi fogyatékos diák segített az oktatónak. A gyerekek rögtön elfogadták őket és közvetlen kapcsolat alakult ki.

Nagy Istvánt, egy karikás ostor készítőt meghívtunk a Szentgyörgy napi hagyományokhoz kapcsolódóan. A gyerekek érdeklődőek, kitartóak voltak. A célok között említettem, hogy fontosnak tartjuk minden érzékszerv bevonását, így a helyi ízek megtapasztalását is. Kunsági perecet kóstoltunk és bár a témához nem kapcsolódott, de lakodalmas ablakos kalácsot is (a tésztája ugyan az.) Közösen az ablakos kalácsra szavaztunk, mint legfinomabbra. Ehhez a naphoz kapcsolódóan, egy másik foglalkozáson, agyagból háziállatokat mintáztunk, ami később ki lett égetve a gyerekek nagy örömére.

A húsvéti hagyományokat is felelevenítettük. Berzseltünk, locsolkodtunk. Ismertettük a locsolkodás helyi hagyományát és a hímes tojások színeinek a jelentését.

A tavaszi szünet első napján, szülőkkel közös buszos kirándulást szerveztünk Karcagra. Kis – hegyesbori kunhalmon kezdtük a látogatást. Itt nagyon röviden áttekintettük a kunok történelmét és a szobrokon megkerestük a nagykun települések címerét. Majd a Győrffy István Múzeumba, egy szélmalomba mentünk, ezután megnéztük a Hortobágyi Nemzeti Park kiállítását. A Lombkorona sétánynál fejeztük be a kirándulásunkat, ahol slambuccal vártak bennünket. Szülő és gyerek egyaránt jól érezte magát.

A májusfa állítás hagyományához kapcsolódóan szaténszalagokra, metál festékekkel, nyomdáztak. Az asztalok hamarosan kicsinek bizonyultak, ezért leköltöztünk a földre.

Lazító programként lovas kocsi segítségével szétnéztünk városunk határában, megnéztük a tavaszi munkálatokat.

Május utolsó foglalkozásán a szülőkkel közösen barkácsoltak a gyerekek kavicsokból. A kezdeti kétségbeesés után egyedi képek születtek elmélyült munkában. Ezt ölbeli mondókák, játékok követtek. Az udvaron fejeztük be ahol közösen játszottunk egyet.

Természetesen a dalos játékok, prózai játékok, mondókák, kapcsolódtak, szerves részei voltak a foglalkozásainknak a II. félévben is, akár csak a tánc és mozdulattanítás A gépi zene segített abban, sok esetben az internetről letöltött autentikus előadásúak, hogy a gyerekek folyamatosan nehezedő mozgáselemeket tanuljanak meg, gyakorolják be.

Zárásként, június 06-án a 10 hónap alatt tanult dalainkból, tánclépéseinkből, játékainkból egy csokornyit előadtunk a helyi Vigadó Kulturális Központban az érdeklődőknek, valamint kiállítást rendeztünk az elkészült tárgyainkból, előadással egybe kötve. Sok pozitív visszajelzést kaptunk.

 

Gönczi Edit és Szabó Katinka

óvodapedagógusok

Baptista Szeretetszolgálat Kisújszállási Óvodája

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A bukott tanulók kiértesítése a javítóvizsgák időpontjáról

02.
AUG.

Tantárgyfelosztás küldése a fenntartónak jóváhagyás céljából

15.
AUG.

Tanév záró-nyitó értekezlet

26.
AUG.

Tantestületi értekezlet (Alakuló értekezlet)

26.
AUG.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2013 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE