X

TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Ismét egy lehetőség a világ legjobbjai között

2017. 02. 18. 12:08 | HÍREK

Újabb fölényes győzelmeikkel a Baptista Szeretetszolgálat tegnap mindkét kategóriában megmérettetett robotika csapatai sorban 100. és 101. dobogós helyezésükkel megszerezték a jogot ahhoz, hogy hazánkat képviseljék a júliusban, Japánban sorra kerülő világbajnokságon.


Február 17-én, pénteken hazánkban immár 11. alkalommal rendezték meg a Magyar Ifjúsági Robot Kupát, amely egyben a júliusban, Japánban sorra kerülő RoboCup Junior 2017 világbajnokság hazai minősítő verseny is volt. Először lett ilyen verseny házigazdája baptista oktatási intézmény, közel száz fiatal érkezett a Körösi Csoma Sándor Két Tannyelvű Baptista Gimnáziumba, hogy összemérje egymással tudását, mindazt, amit informatikából, elektronikából és mechanikából eddig elsajátított a robotika területén. A korábbi évek eredményei alapján egyértelműen a baptista robotikás csapatok voltak az esélyesek. Ennek igazolására elég emlékezetünkben felidézni a tavaly nyáron Lipcsében megrendezett RoboCup 2016 világversenyt, ahol Magyarországot képviselve a Baptista Szeretetszolgálat csapata világbajnoki második helyezett lett.

Az eseményt Szabó Csaba, a segélyszervezet oktatási igazgatója és Simon Béláné, a tavaly 10 éves RoboCup Junior nemzeti képviselője nyitotta meg a technikai bizottság tagjainak jelenlétében. Kézenfekvő volt a választás, hogy katasztrófahelyzeteket szimuláló feladatokat kelljen végrehajtaniuk a tesztasztalokon a versenyzőknek, a robotoknak például feltételezett törmeléken kellett átjutniuk ahhoz, hogy az „áldozatokat” evakuálhassák. Mindezt olyan szabályok és feltételek alapján, amelyek vetekedtek a nagy nemzetközi versenyek szigorával.

Nem volt tehát kicsi a tét, de a korukhoz képest rutinos versenyzőket mindez nem ingatta meg: már az első forduló után fölényesen vezetett mindkét, a Rescue Line Haladó Liga primary és secondary kategóriában induló baptista csapat is. (A kezdők között tizenhét, a haladók között nyolc csapat indult az ország különböző területeit képviselve.) Ez a fölény nem csökkent a verseny második részében sem, így végül délutánra bizonyossá vált, hogy a 2 Bit fantázianevű, ifjabb Abán Csaba, Léka Patrícia, valamint a *NiceDroid* elnevezésű, Papcsák Nóra, Jakab Ágnes összeállítású baptista csapat is győzedelmeskedett kategóriájában.

A felkészítő szakember, Abán Csaba a verseny után elmondta: bízott tanítványai sikerében, és most már a következő, jóval nagyobb feladatra, a júliusban, Japánban megrendezendő világbajnokságra készülhetnek, ahol a budapestihez hasonló feladatok, de nyilván sokkal erősebb vetélytársak várnak majd rájuk. Várhatóan elsősorban az ázsiai versenyzőkkel gyűlhet meg a bajuk a mieinknek, akik eddig már többször bizonyították, hogy ha kell, hozzák a biztos győzelmet, de ha szükséges, képesek komoly meglepetésre is. Abán Csaba hozzátette: e két érem lett a baptista robotikások 100. és 101. dobogós helyezése!        


KERESÉS:
OK

Heti jó hír

""Végül akikben (a mag) jó földbe hull, azok hallják a tanítást, magukévá is teszik és harminc-, hatvan-, sőt százszoros termést hoznak.” "
(Márk evangéliuma 4,20)

CSATORNÁK

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2013 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE