TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Egy csodás nap az Országos Kéktúra jegyében

2016. 04. 28. 14:08 | HÍREK

Seregélyes – Idén első alkalommal hirdette meg a Seregélyesi Baptista Általános Iskola az „Indulj el egy úton…” elnevezésű természetismereti-turisztikai vetélkedőt: minap százötvenhárom diák mérte össze tudását a nem mindennapi eseménysorozaton, amelynek folytatását tervezik.

 

A három levelezős fordulóból és a döntőből álló verseny az Országos Kéktúra virtuális bebarangolása mellett a hegyek világával és hegymászással kapcsolatos feladatokkal állította próba elé a fiatalokat. Ebben az esztendőben a Hollóházától Putnokig tartó túraszakasszal, a magyar hegymászók nyolcezres eredményeivel és a hegyeknek az ember életében betöltött szerepével ismerkedhettek meg a diákok.

 

 

A négyfős csapatokba 153 diák jelentkezett és dolgozott hónapokon keresztül az ország egész területéről és még Erdélyből is. A feladatok egy része kutatómunka volt: a világhálón és különböző könyvekben kellett utánanézni a megoldásoknak. A kihívás másik része a logikára épült, és a megoldásokkal juthattak a diákok új, érdekes információkhoz. A három forduló alatt legjobb eredményt elért csapatok kerültek a döntőbe, ahol négy kategóriában a 13 helyi csapat mellett 35 vidéki együttes is versenyzett.

 

Április 22-én Kollár Lajos hegymászó és Kovács Dániel iskolalelkész köszöntője után az alsósok 11, a felsősök 14 feladattal küzdöttek meg a délelőtt folyamán. Ez idő alatt a kísérő felnőttek a Velencei-hegységben egy földtani túrán vettek részt Futó János geológus vezetésével. Délután egy stratégiai pontgyűjtő játék következett, amelynek során a csapatok érdeklődésük, tudásuk, felkészültségük szerint választhattak feladatokat maguknak. A kínálat nagy volt, hiszen egy óra alatt mintegy 20 különböző állomáson lehetett pontokat gyűjteni. Természetesen a gyorsaság és az ügyesség is nagy szerepet kapott. A nap további részében Kollár Lajos tartott előadást a hegyek világáról, majd következett az eredményhirdetés: a 3.-4. osztályosok között a lovasberényiek végeztek az első helyen, a budapesti Andor IlonaÉnek-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola csapata lett a második és Mindszentgodisa csapata a harmadik. Az 5.-6. évfolyamban a herendi gyerekek lettek az elsők, a második és harmadik helyen egyaránt lovasberényi csapatok végeztek. A 7.-8. évfolyamban Szabadbattyán győzött, Szögliget csapata lett a második és az inotai együttes végzett a harmadik helyen. A seregélyesi csapatokat külön kategóriában értékelték. A díjazottak értékes könyv és tárgyjutalmakat kaptak.

 

Az erdélyi diákok a hétvégét is a vendéglátóknál töltötték. Az időjárás kedvezett, így kenuztak a Velencei-tavon, majd egy madarásztúrát tettek a Dinnyési-fertőn. Egyik este a helyi iskola Rómeó és Júlia című előadását is megtekintették.

 

Sajtos Józsefnek, a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójának értékelése szerint a verseny nagyon jó hangulatban zajlott le. A gyerekek már jelezték, hogy jövőre szeretnék folytatni a virtuális vándorlást az Országos Kéktúrán. Erre minden esély meg is van, hiszen az együttműködő partnerekkel máris egyeztettek a jövő évi folytatásról.

 

A versenyt a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Pelikán-ház Erdei Iskola szervezte. Támogató, együttműködő partner a Baptista Szeretetszolgálat mellett: Seregélyes Nagyközség Önkormányzata, Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség, Magyar Természetjáró Szövetség, Magyarok a világ nyolcezresein csapata és Aggteleki Nemzeti Park.

 

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Karácsonyváró délután Sásastó Úti Óvoda

13.
DEC.

Luca napi vásár

13.
DEC.

Nyílt nap

13.
DEC.

Országos Szépíró Verseny iskolai forduló

13.
DEC.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2013 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE