TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Családi nap

2016. 06. 07. 11:15 | HÍREK

A kótaji István Király Baptista Általános Iskola május 28-án rendezte nagyszabású programját, a már sok éves hagyománnyal rendelkező Családi napot.

 

 

A rendezvény az elsősök avatásával vette kezdetét. Az iskola legapróbbjai ünnepélyes keretek között, komoly fogadalomtétel után igazi „istvánosok” lettek. A komolyságot aztán az egész napra jellemző, felhőtlen szórakozás, jókedv követte. Változatos programokat kínáltunk kicsiknek, nagyoknak egyaránt.  A fák hűvösében kézműves foglalkozás, arcfestés, tetoválás, lufi hajtogatás várta az érdeklődőket, de népszerűek voltak az ugráló vár, a lovas kocsikázás valamint a népi játékok is. A nagy hőség sem tudta elriasztani a sportolni, versenyezni vágyókat. Fociban, kosárlabdában, hullahoppozásban, dekázó és büntető rúgó, valamint aszfaltrajzversenyben mérhették össze tudásukat a vállalkozó szellemű gyermekek, édesapák és édesanyák. A védőnők szűrővizsgálatokat végeztek az egészségi állapotukra kíváncsi vendégeknek, de lehetőség nyílt arra is, hogy véradással segítsünk beteg embertársainkon.

 

Míg a bográcsokban főtt az ebéd, majd az elkészült finomságok elfogyasztása közben, a felnőttek, szülők, pedagógusok jó hangulatú beszélgetések közben ismerhették meg még jobban egymást, a családokat, gyermekeket. Ebéd után fergeteges zumba bemutatóval kápráztatta el a közönséget a helyi asszonyokból, nagy és kislányokból verbuválódott csoport. A programot a Dance Sing előadása zárta.

 

A rendezvény sikerének legjobb mércéje a távozóban is boldog és elégedett gyermek és felnőtt arcok látványa volt.

                                                                                                                       Az iskola nevelőtestülete

István Király Baptista Általános Iskola

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2013 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE