TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

A dzsungel könyve és a fizikus: emléknapok a sárosdi baptista iskolában

2015. 03. 30. 13:23 | HÍREK

Tizenhat éve rendezik meg a névadó tiszteletére a Farkas Gyula Napokat a tudósról elnevezett sárosdi baptista általános iskolában.

 

Egy hét alatt a gyerekek számára sport-, tanulmányi és honismereti versenyeket szerveztek, és a hét záró programja hagyományos módon a szombati Farkas Gyula Emlékverseny volt, amelyre eljöttek a zentai és a kolozsvári testvériskolák és a környező települések oktatási intézményeinek csoportjai is. Március 28-án kétfordulós írásbelin adtak számot tudásukról a gyerekek: az első fordulóban a névadó életének jelentős szakaszait kellett felidézniük a diákoknak, a második fodulóban matematikai, fizikai és kémiai kihívások várták a fiatalokat, délután pedig drámajátékkal kellett tisztelegni a csapatoknak az idén 150 éve született Rudyard Kipling emléke előtt A dzsungel könyvének feldolgozásával. A Farkas Gyula Emlékverseny vándorkupája ebben az esztendőben a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnáziumba került, a korosztályos győztesek pedig a vendéglátó iskola együttesei lettek.  

 

Farkas Gyula matematikus, fizikus Sárosdod (Pusztasárosdon)született 1847-ben, elszegényedett nemesi család sarjaként egy ideig a településen élt, majd matematika-fizika szakos tanár lett Kolozsváron, ahol közel három évtizedig a Ferenc József Tudományegyetem elméleti fizika tanszékét vezette. A Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé választotta, hiszen több jelentős tétel és elmélet kidolgozása fűződik a nevéhez. Pestszentlőrincen halt meg 1930-ban.

 

KERESÉS:
OK

Heti jó hír

""Ne fizessetek a rosszért rosszal, se a szidalomért szidalommal. Mondjatok inkább áldást, mert arra kaptatok meghívást, hogy áldás legyen az örökségetek.""
(1Péter 3,9))

CSATORNÁK

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2013 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE